For English
please scroll down
A mai napon 20:45-kor feltöltöttem
a Blackboardra a CSR (Vállalati Társadalmi Felelősségvállalás) beadandómat,
ezzel befejezve a második negyedéves vizsgaidőszakot, vagyis a mester képzés
első félévét. Már csak egy tanulással eltöltött félév és felnőtté válok! :D
Azaz otthagyom az iskolapadot és jelen állás szerint többet nem is szeretnék
visszaülni. Ugyanis így 4 és fél év után már herótom van az egyetemtől az
igazat megvallva, ráadásul már nem is megy úgy, mint fénykoromban. Egyre
kevesebb a sikerélmény, úgyhogy inkább más után nézek, amiben örömömet
lelhetném. Például egy jó kis szakmai gyakorlat formájában valahol az Alpokban…
Na de ezt majd meglátjuk. Egyelőre annyit, hogy megkaptuk az engedélyt, hogy a
következő félévben felvegyünk egy turizmusos tárgyat Koldingban, így
megcsinálva két választható tárgyat (a másik a CSR) előre hozva, azaz kipipálva
a kötelező 75 kreditet a tantárgyakból, amihez jön majd 15 kredit szakmai
gyakorlat és majd a szakdoga 30 kreditért, amikor oda jutunk.
Szóval múlt hét hétfőn megkezdődött
a Word dokumentumok gyártásának sora, amely ma fejeződött be, és mindeközben
megszületett vagy 70 oldalnyi gyönyörűség. Hah, az már mester szakdoga lehetne
az SDU-n. 20-án délelőtt beköltöztünk Kristiinával és Stephanie-val az
egyetemre, néhány kiló kaja és a laptopunk társaságában, elfoglalva 3
tanulószobát. Délben megkaptuk a Sport Governance feladatot, amelyre aztán volt
24 óránk, hogy kidolgozzuk. A feladat szerint össze kellett hasonlítani az
Ausztrál Futball Ligát, az Amerikai Major Ligákat és az európai foci ligákat
különböző szempontok alapján, például, hogy milyen szabályozások vannak a versenyegyensúly
fenntartásának érdekében és ezek mennyire hatékonyak az egyes piacokon. Egyetlen
problémám volt a feladattal, rohadtul nem ismerem ezeknek a ligáknak a
felépítését, mert nem követem figyelemmel egyiket sem, és még a legjobban az európai
foci ligákat ismerem, habár utálom a focit. De ettől függetlenül számítani
lehetett erre a témára, ugyanis rengeteget beszéltünk ezekről a ligákról az
órákon. Szóval volt elég anyagom, némi elképzelésem és 24 órám. Este tízre én
kifogytam kajából, meg amúgy is úgy terveztem, hogy én haza fogok menni közben
aludni, szóval hazatekertem, letoltam egy nagy adag kávét, és folytattam a
munkát. Hajnali 3-ra elkészült egy első verzió 4003 szóval (max. 4000 volt a
limit) így lefeküdtem aludni. Persze elég nehezen ment az elalvás, hiszen
minden ott cikázott a fejemben, de valahogy sikerült kb. 3 órát aludni, majd
7-kor folytatni a munkát. Még közben eszembe jutott egy-két dolog, azt
hozzáírtam, aztán nekiálltam átolvasni, meg kitalálni, hogy mit lehetne
kitörölni, mivel volt majdnem 4400 szavam, és azt ugye le kellett vinni 4000
alá. 10 körül lettem vele kész, de ekkor még formázgattam, ellenőriztem a hivatkozásokat,
és persze még az utolsó átolvasásnál is javítgattam dolgokat. Aztán rájöttem,
hogy ezt az örökkévalóságig lehetne csinálni, mert mindig találnék benne
valamit, amit át lehetne írni úgyhogy inkább feltöltöttem 11-kor. Mint kiderült
ez idő alatt a lányok végig az egyetemen voltak, végig tolták a 24 órát, és nem
aludtak. Szerintem én is meg tudtam volna csinálni, mert meg volt a fókusz meg
az adrenalin hozzá, de nem volt szükség rá, hiszen így is végeztem, és abban a
4 órában sem világosodtam volna meg, hogy mit lehetne másképp csinálni.
Eredmény meg majd valamikor lesz.
Pénteken 9-kor aztán kezdődött a „rémálom”,
72 órás Project Management vizsga. Hát ilyet nem szeretnék még egyszer!
Rengeteg mindent kellett megcsinálni ez idő alatt, és nem volt nagyon idő arra,
hogy átnézzük vagy elgondolkodjunk más megoldásokon a helyett, ami elsőre
eszünkbe jutott. Már csütörtökön elkezdtünk készülődni, átbeszéltük a különböző
modelleket és eszközöket amiket használni fogunk. Aztán pénteken kb.
összeköltöztünk. Minden nap reggel kilenctől este kilencig dolgoztunk, együtt
főztünk, ettünk, sőt még volt, hogy együtt is aludtunk:

Délutáni szundi :P
Amúgy jó volt a csapat, persze
voltak viták, főleg az elején, de aztán inkább egyetértettünk, vagy ráhagytuk
egymásra a dolgokat. :D De azért
vasárnap estére eléggé kiidegelődött mindenki, főleg a dolgok összeszerkesztése
okozott fejfájást és vezetett a professzor anyukájának emlegetéséhez. Persze jó
pillanataink is voltak, főleg amikor már az agyhalál állapotában csak
hülyeségéket tudtunk kitalálni. A hétvége során például sokszor jutottunk arra,
hogy a legjobb megoldás a problémára, ha Lisa megmutatja a melleit. Vasárnap
este feltöltöttük a project javaslatot és a Powerpoint bemutatót amit a keddi
szóbelire csináltunk. Arra jutottunk, hogy egy 10-est tuti megér a munkánk.
Azzal úgy elégedettek lettünk volna. Itt hozzá kell tennem, hogy Rodrigo, Lisa
lakótársa nagy segítségünkre volt, ellátott minket kávéval, motivációs
gondolatokkal, elmosogatott ebéd után, meg egyéb kéréseknek is eleget tett.
Kezdetben külső szakértőnek hívtuk, de vasárnap valahogy ledegradálódott a
pozíciója diák asszisztenssé. Hétfőn reggel ő vitte be az adminisztrátorhoz a
kinyomtatott változatát a beadandónak. :D
Készül az ebéd
Mindenki mérhetetlenül lelkes
A nap fénypontja mindig az ebéd volt
Tény, hogy jókat kajáltunk
Aztán kedden jött a szóbeli, mind
a négyen egymás után mentünk be, az első 10 percben prezentáltunk egy részt a ppt-ből,
a másodikban a tanár kérdéseket tett fel arról, hogy miért csináltuk így meg
úgy, miért ezt meg ezt a modellt használtuk. Sajnos az én részemből kb.
mindenbe belekötött. A „mérföldkő tervben” (milestone plan) miért ezeket az „eredmény
utakat” (result path) választottuk, miért nem hagytunk buffert a büdzsén, miért
néz ki így a szervezeti felépítés diagram? Hát ez utóbbi például azért, mert a
könyv alapján ez tűnt a logikusnak, de a tanárnő szerint elfogadhatatlan.
Persze az nem derült ki, hogy kellett volna csinálni. Na mindegy, végül egy
hetest kaptunk, végül is csak egyel rosszabb, mint amit akartunk, de hát az
Erasmus szakmai gyakorlat ösztöndíjam szépen lassan elúszni látszik. :(
A vizsga után teljesen motiváció
vesztetten érkeztem haza, és neki kellett még állnom a CSR beadandómnak, aminek
holnap dél a határideje, 4356 szó az előírás (ne kérdezzétek, hogy miért annyi,
a tanár kicsit fura). Még korábban sikerült összehoznom 1500 szót, de még
messze voltam a céltól, és még mindig nem tudtam, hogy mire fókuszáljak, milyen
modellt használjak, és hogyan? Mindenesetre elkezdtem anyagot gyűjteni, de nem
vittem túlzásba. Tegnap beköltözünk újfent az egyetemre, ezúttal Lisával, és
egymást húzva, olykor kiidegelve dolgoztunk a beadandón. Amikor valamilyen
véletlenül benyomott billentyűkombinációval sikerült bezárnom mentés nélkül a
Word-öt, és még a biztonsági mentés is hiányos volt, akkor majdnem elvesztettem
a fonalat. De valahogy sikerült visszazökkennem, és ma estére elkészült a mű.
Nem mondom, hogy tökéletes, de nekem egészen tetszik. :D Csak most ne kelljen
egy ideig semmit sem írnom! Csak a blogot… ;)
Jövő héten már kezdődik is a
következő félév. A harmadik negyedév nem kecsegtet túl izgalmas tárgyakkal sajnos.
Sebaj, most van más, amiben örömet lelhetünk, járunk edzőterembe a Lisával és
feliratkoztunk egy 8 hetes bootcamp-re, úgyhogy most a cél, hogy végig
csináljuk, és egymást motiváljuk, hogy eljárjunk az edzésekre, és ott
végigtoljuk a dolgokat. A bootcamp azzal kezdődött, hogy volt egy felmérés,
hogy miből mennyit tudunk megcsinálni egy percen belül. Voltak kardió feladatok
meg izomgyakorlatok is. A baj csak ott volt, hogy a felmérés előtti napon
sikerült egy elég durva edzésre elmennünk így egy hónapnyi nem sportolás után,
és elég erős izomlázzal sikerült a felmérésre érkeznünk. Meg is lett az
eredménye, mert már aznap estére, és utána 2 napig olyan izomlázunk volt, hogy
menni alig bírtunk, nem is beszélve a leülés-felállás kombinációról. :D
Holnap pedig érkezik Dóri
meglátogatni bennünket Dáviddal. Úgy érzem ez a hétvége nem az egészséges
életmódról fog szólni. Ha értitek mire gondolok… :D Miután hazament majd leírom
az élményeinket! ;)
Annak aki pedig hiányolta volna, az időjárásról csak ennyit:
brrr
(asszem megint nem jó irányban használtam a telefonomat :D)
Na csók!
---------------------------------------------------------------
Hi all!
So the exams are finally over for this quarter.
This means my first semester as a master student ended, and I only have one
more left from classes and studying. As we got permission from the study
board to attend a tourism class in Kolding next semester I will finish all my
compulsory and elective classes by the end of June, and then I need an
internship and in the 4th semester a master thesis to get my degree,
but for that I’m not going to stay in Denmark. This is the plan at least for
now.
I had three exams this quarter and both of
them meant writing assignments. It started with the Sport Governance exam on
the 20th of January. We moved in to the group rooms in the
university with tons of food and our laptops together with Kristiina and
Stephanie. We received the assignment at noon, and we had 24 hours to write a
maximum 4000 word paper about it. We had to compare the Australian Football
league, the American Major Leagues, and the European Football Leagues according
to different aspects with special focus on competitive balance and rules and
regulations in order to maintain this balance. It was an OK topic because we
discussed these issues at classes before, but on the other hand I am really not
interested in this topic. Well I had resources, ideas, and 24 hours to come up
with something. At 10 o’clock I had to leave the uni and go home as I had no
more food and I needed coffee. Then I consumed a huge cup of coffee and
maintained a highly focused and effective work which led to a first draw of my
assignment by 3 am with 4003 words, so I decided to go to sleep. Of course it
was almost impossible to fall asleep because I was pumped. Somehow I managed to
sleep around 3 hours, then I continued working, I added some stuff, and then I
had to figure out what to erase and look through my references. By 10 I
finished so I just needed to read it once again. Which led to a couple of
changes and reformulations of sentences which I guess I could have done forever,
so after changing stuff for like the 100th time I decided to submit
the paper at 11.
On Friday we received our 72 hour Project
Management assignment with David, Lisa and Ms Schmele aka Caro. Well I would
say it was not the best 3 days of my life but we managed. Worked hard from 9
in the morning till 9 in the evening, every day, used all the tools she gave
us, made all kinds of analyses, built models and filled out numerous
tables with shit loads of data. It was exhausting but I would say we learned
quite a lot during the process. Of course there were some arguments but all in
all it was a good group work. As it turned out we were not enough prepared, as
we made mistakes, and this was the reason why the professor gave us only 7 at
the oral part of the exam on Tuesday. Of course I was the one who had to
present those parts she didn’t like. This milestone plan is not good, what are
those result paths, why did you choose these, what else it should have been,
why is there no buffer on the budget, how much the buffer should be? And the
organizational chart, it is not good at all, where did you get that from? Well,
maybe the book?? So she was a pain in the ass. Whatever. It is just that I really
need good grades if I want to receive Erasmus Internship Scholarship, for which
my chances are sinking every time I get a grade like this… :(
And the exam period was not over with this as I
had to write a third assignment for the Corporate Social Responsibility class
for which I got enrolled just before Christmas. I wrote around 1500 words
before this exam madness started but I had to write about 3000 more until tomorrow.
Yet again we moved in the university this time with Lisa and finished the
paper in two days. It is kind of a success if we consider that on Tuesday I
still had no idea how to proceed with it as the teacher wanted me to focus on
one thing, use a model, and criticise the organization I chose to be analysed. But
at the end thanks to an extensive research I managed to write enough about the
International Olympic Committee and its CSR. I submitted the paper at 20:45
today so the exam period is over!
Next week the second semester starts. Until then
Dóra, our friend with David is going to visit us here on the cold Esbjerg. She is coming tomorrow and
from that point the wildness begins. ;)
By the way we joined the gym with Lisa two
weeks ago and we already signed up for an 8 week long bootcamp, so now we are
training a lot, pulling and motivating each other and it is really good. Of course
the trainings are hard but we are going to look awesome by the end! :P On the
first week of the bootcamp there was an evaluation of our current state and at
the end it will be repeated so thus to see how much we progressed. The only
problem with the evaluation was that we went to a hard training the day before
and we had strong muscle pain at the measurement. Well it became even worse
after; we could barely walk or sit down for 2 days. I never felt this before. I
guess it was not the best idea to attend to hard trainings the following days
after not doing any sports for a month. But now we are already feeling better!
;)
Untill next time! Kisses
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése