2013. július 26., péntek

Fun facts



Néhány érdekesség Svédországról, Svédországból:

„No poo”
Nem, nem, nincsenek anyagcsere gondjaim, nem erre utal a szófordulat. A no poo kifejezés a „no shampoo” rövidített változata. A dolog eredetileg úgy nézne ki, hogy nem használnak se sampont, se kondicionálót hajmosáskor, hanem szódabikarbónát és olajat, azaz csak természetes alapanyagokat. Mindezt azért, mert a samponokban és balzsamokban sok kémiai anyag van, amelyeknek káros hatása lehet például a bőrre. Állítólag ettől a metódustól az ember haja jobb állapotúvá/állaguvá válik, mint korábban, de legalábbis nem lesz rosszabb.

Na, a svédeknél az új divat már ehhez képest egy kissé módosult, ugyanis ők csak sampont nem használnak, és kondicionálóval mosnak hajat. Ne kérdezzétek, hogy miért, vagy ez miért jó…  A fentebb leírtaknak még látom az értelmét, de ennek nem igazán. Különben is, nem ragad össze a hajuk, ha csak balzsamot alkalmaznak? Hát nem tudom, a forrásom erről nem tudott nyilatkozni, ugyanis ő sosem próbálta, csak hallotta, hogy van ilyen.

Trópusi meleg
Svédországban trópusi melegnek nevezik azt, ha 3 egymást követő nap 20°C felett van a hőmérséklet. Itt alapvetően elég változékony az időjárás, így általában ritka, hogy hosszú ideig jó idő van. Nekünk hatalmas szerencsénk van, hiszen mióta itt vagyunk szinte minden nap 20 fok fölé emelkedett a hőmérő higanyszála, és az eső is keveset esett. (írom ezt akkor, amikor épp idebent ülünk a szobában, mivel épp esik az eső- de legalább készül blogbejegyzés. ;) ) Amúgy az esőzések mellett a part menti részeken a szinte viharos erejű szél az, amivel sokszor meg kell küzdeni, és sokszor sajnos hiába tűz a nap, a szél nagyon lehűti a levegőt.

Vajon mit szólnának a svédek a jelenlegi magyarországi időjáráshoz? :D Amúgy további fun fanct, hogy Stockholmban a napokban melegebb van, mint Kalmarban, pedig 400km-re északabbra található. De ezen ne lepődjünk meg akkor, ha Budapesten melegebb van, mint Görögországban.

Körforgalom
Sok körforgalom kétsávos itt Svédországban, ami nem újdonság, hiszen otthon is vannak ilyenek. csakhogy a 2 sávból ugyanúgy 2 sávba van a kijárás, így nem kell összevissza sávokat váltogatni és indexelgetni, meg figyelni, hogy jönnek-e mögöttünk, hiszen csak folytatja az ember az útját ott ahonnan jött. További segítség a körforgalomban való közlekedésnél, hogy amíg bent van egy autó a körforgalomban addig befelé, azaz balra indexel, és csak ott vált jobb indexre, amelyik kijáratnál ki akar jönni. Szerintem hasznos, Dávid mondjuk nem látja sok értelmét, habár ő még kifelé sem szokott sokszor jelezni… 

Kalmarhem
Ez a neve annak a vállalatnak, amely a lakások és diákszállások nagy részének tulajdonosa Kalmarban. Náluk kell jelentkezni, ha egy lakást szeretnénk bérelni a környéken. Egyes épületekbe való költözéshez viszont várólista van, hiszen sokan szeretnének ott lakni. Ilyen például egy jobb környéken lévő lakás, amire kb. 3 évet kell várni, de a leghosszabb várólistája a víztoronyból lakásokká átalakított épületnek van, amely 7 évre rúg. Lehet most bemegyek, feliratkozom arra a listára. :D

 Végülis nem lehet rossz itt lakni.

FIKA
A FIKA az egyik legkedveltebb szociális tevékenység a svédek körében. Körülbelül az otthoni kávészünetnek felel meg. Elkészítik a kis kávéjukat, fognak egy kis teasüteményt, kannelbullart (briósszerű péksütemény) vagy valamilyen gyömbéres (pepperkaka) sütit (amik NAGYON finomak) és egy kisebb társaságban beszélgetve elfogyasztják. Ez az esemény akár órákat is igénybe vehet… Ebéd után, uzsonna helyett bármikor képesek rá, de mi például egyik reggel is tartottunk „kávészünetet”, amikor az egyik munkatársam megjegyezte: „Tudod, mi svédek szeretünk szünetet tartani, mielőtt elkezdenénk dolgozni.” Akkor most a svédek mégsem olyan szorgalmasak? :D

Kubb
A kubb egy svéd kültéri játék, a pétanque-hoz tudnám hasonlítani, de nem golyókkal, hanem botokkal és fadarabokkal játsszák. Ezt játsszák családok piknikezéskor, strandon, kempingben, vagy diákok az esti iszogatás alatt, tehát sokszor, sok helyen.  2 csapat van, kb. 3-4 fősek, akik egymás ellen versengenek. Minkét csapat előtt van felállítva 5-5 fahasáb, illetve középen egy nagyobb, a király. Vannak fa botok, amiket dobálni kell, a két csapatnak egymás fa hasábjait kell ledönteni. Amennyiben az egyik csapat ledöntötte a másik csapat egy fahasábját, azt a király mögötti, de az ellenfél hasábjai előtti területre vissza kell dobnia, majd ott felállítják, és addig nem támadhatja a másik csapat hasábjait, amíg ezeket le nem döntötte. Amint az egyik csapat ledöntötte a másik összes hasábját, a náluk maradt botokkal le kell dönteni a középsőt, a királyt. Amennyiben ez nem sikerült az ellenfél győz, még akkor is, ha amúgy 1 hasábot sem tudott ledönteni a másik csapatból. Remélem sikerült érthetően megfogalmaznom, itt egy kis vizuális segítség, de ha még ez után sem tiszta, google a jó barátod! ;)

 
Tegnap Malin (az ESN Kalmar elnöke volt, amikor itt tanultam) meghívott minket egy barbeque partyba, ahol kipróbálhattuk a kubbot. Dávidnak nagyon jól ment, én a 3 játszma alatt egy hasábot sem tudtam ledönteni, pedig egy csomó nagyon közel volt, de hát a szerencsétlenségem ismét előjött. :D


Itt sem tökéletes a vonatközlekedés- (Dávid tudna mesélni… :D)
Az igaz, hogy jobb minőségű és fiatalabb vonatok vannak itt, mint otthon, meg gyorsabbak is, meg minden. De azért itt sem minden fenékig tejfel. Előfordul ugyanis, hogy a vonatok megállnak, és nincsen tovább, mert például erdőtűz van, vagy nagy a hó, vagy csak úgy, mert mért ne. Van, hogy órákig állnak, és nem történik semmi. Állítólag ilyenkor lehet hívni taxit a legközelebbi autóúthoz ha valaki siet, aminek a költéségét a vonattársaság állja. 

Én is késtem tavaly a Kalmar- Malmö vonalon, egyszer csak megállítunk, és nem mentünk vagy fél óráig sehova. Persze csak svédül mondták be, hogy mi van, így nem tudtam. De mivel végül vagy 1 órát késtünk, átszervezték a vonatokat, és Malmőből Koppenhága irányába a miénk már nem ment tovább, szóval aki oda tartott annak át kellett szállnia. 

Kedden, amikor Dávid jött hozzám Kalmarba Halmstadból, Vaxjöben át kellett szállnia. Szegényke nem fért fel 2 vonatra sem ami errefelé tartott, mert Emmabodában épp egy fesztivál kezdődött aznap (http://www.emmabodafestivalen.se/), és a vonat fullon volt oda tartó fesztiválozókkal. A második vonatról még egy babakocsi is leesett amikor kinyílt a vonat ajtaja, szerencsére gyerek nem volt benne… Ilyenkor azért igazán szervezhetnének külön vonatokat/buszokat, hogy akik nem a fesztiválra szeretnének menni, ne kelljen már a tömött vonaton szenvedniük.

Köszi Dávid a bejegyzéshez való alapanyag szolgáltatást! ;)

Heja Sverige!- Bár most, hogy kiestek az EB-ről, már mindegy is…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése