2013. október 6., vasárnap

„Are you going to blog about this?”



Yes I am Rasmus, here it is! Thank you for the inspiration!

For English please scroll down!


Hello emberek! Eljött az idő, hogy végre leüljek és írjak valami értelmeset ide, remélem sikerülni is fog. Még nem tudom, hogy fogom befejezni, mert időközben skype-olnom is kell néhány emberrel… Igen, igen, rettentően elfoglalt vagyok, szörnyű! :D De amúgy néha tényleg az, csak szeretnék egy kis levegőt kapni, de majd talán a szünetben, ami egyébként okt. 12-től 1 hét lesz.

Hol is kezdjem, elég sok minden történt az elmúlt időszakban, rohanás az élet, besűrűsödtek a dolgok. Például a Beach Barban való pultoskodás mellé megkaptam a második melómat is, de persze ezért sem kapok fizetést. Hurrá! Most már ideje lenne valaki olyannak is megtalálnia, aki pénzt is hajlandó adni értékes munkámért. :P Szóval történt, hogy másfél hete csütörtökön voltam az első korcsolya edzésemen, ahol találkoztam a Sport2Go egyik projektfelelősével, épp arra járt érdeklődni, hogy mennek a dolgok. Nekiálltunk beszélgetni, és szóba került, hogy a Sport2Go programot bővíteni szeretnék, és ebben tudnék nekik segíteni. Miről is van szó? A Sport2Go egy új kezdeményezés Dánia több térségében, diákoknak sportot szerveznek. Azaz biztosítják a lehetőséget, hogy a diákok elmehessenek különböző egyesületekbe sportolni, de nem, mint az egyesület tagjai, hanem mint Sport2Go tagok. Így nem kell egy szezonra például 600 koronát kifizetnie, ha röplabdázni akar járni, meg még 600-at, ha korcsolyázni is szeretne, meg még 200-at, ha a konditerembe akar menni. Hanem befizet 3 hónapra 300 koronát, és 20 sport közül választhat, és annyiszor és oda megy, ahova akar. Így járok én röpizni, korizni, meg a Fitnessworldbe órákra. Jelenleg hivatalosan a 15-20 éveseknek van meghirdetve a program, azaz a gimnazistáknak, hiszen nem tudtak rögtön az elején mindenkit bevonni, így ezzel a korcsoporttal nyitottak, és tesztelnek, hogy működik a dolog. Ettől függetlenül mi idősebbek is csatlakozhatunk, amennyiben van diákigazolványunk, tehát diákként. De persze ők szeretnék bővíteni az egyetemisták részére is a programot, és itt jövök a képbe én. Én lettem a Sport2Go nagykövete az SDU-n, azaz az SDU-s egyetemisták körében kell megismertetnem és népszerűsítenem majd a programot. Jövő héten lesz az első találkozónk a „nagykövetekkel”, ahol ötletelni fogunk arról, hogyan is lehetne tovább fejleszteni és terjeszteni a programot. 

Visszatérve a korira, nagyon vicces volt, mert az első órán az egyik edző csak velem foglalkozott, kb. személyi edzőm volt. Elkezdtük az alapoktól a dolgokat, egyrészt azért mert sokat felejtettem, másrészt meg, meg akarta nézni, hogy mennyit tudok. Erre ezen a héten együtt voltam a többiekkel, mert csak az egyik edző volt ott, és kitalálta, hogy akkor ugorjunk. Na hát ez azért elég éles váltás az alapoktól kezdéshez képest. Főleg, hogy én sosem tanultam ugrani. Erre mondja az edző, hogy mindent el kell kezdeni egyszer. Hát talán azért nem szeretnék 23 évesen műkorcsolya ugrásokat nekiállni tanulni. Amúgy rettentően félek tőle, egy fél fordulat még oké, de az egynél már gondok vannak. Az edző meg is jegyezte, hogy érdemes lenne megnézni a képem, amikor belemegyek, és akkor inkább hagyjuk, maradjunk a lépéseknél meg forgásoknál. Végre egyetértünk!

Csütörtökön sör szállítmány érkezett a Beach Barba, mi meg jó önkéntes módjára mentünk pakolni. Szóval elvitték az üres üvegekkel teli rekeszeket… 


És hoztak újat:


30 rekesz Tuborg és 15 Carsberg érkezett tovább erősítve a kutatásom eredményét, miszerint a Tuborg népszerűbb. 

Pénteken végre buliztunk! Tegnap került megrendezésre az éves SDU vacsora és bál Odensében, de persze mi nem oda mentünk, mert egyrészt messze van, másrészt fizetni kellett volna érte, harmadrészt meg Esbjergben az összes új diáknak kocsmatúrát szerveztek, amelyen a részvétel ingyenes volt. Ezt értsétek úgy, hogy a kocsmákban ingyen kaptuk az italt. Persze nem minden mennyiségben, de kuponért cserébe, ez kb. egy kocsmában egy italt jelentett, de persze mi volt, hogy többet szereztünk.

Az kocsmatúra elején a Tobakken nevű szórakozóhelyen gyülekeztünk, ahol beosztottak minket csoportokba. Vagyis a csoportokat már korábban létrehozták, és mindenkinek elküldték e-mailben, hogy melyik csoportba került, és a gyülekezőhelyen megkerestük a csoportjainkat. Ez úgy nézett ki, hogy kb. az összes SDU-s mesterszakos a 10-es csoportban volt, kivéve a Sport and Event Managementeseket, minket betettek a hármasba Business Academys Bachelorosokkal…  Hát nem örültünk neki, jobb lett volna azokkal együtt menni akiket ismerünk, de hát mindegy. Aztán persze kiderült, hogy Dávidon és rajtam kívül még hat másik magyar is van a csoportunkban, na legalább volt miről beszélni. :D Az első helyen majdnem 2 órát töltöttünk el, volt koncert is meg minden, de ott nem kaptunk ingyen piát. Aztán amikor megtudtuk, hogy egy sör 50 korona (2000 Ft), akkor nem csak csalódottak, de mérgesek is lettünk. Persze tüntetőleg nem vettünk, aztán jött a nagy ötlet, menjünk ki a Remába, ami a másik oldalon van, vegyünk ott sört. Szóval a 10-es csoportól néhány emberrel a kocsmatúránkat egy bolttúrával kezdtük, és vettünk néhány dobozos sört, majd a szórakozóhely előtt megiszogattunk. Nem mi voltunk az egyetlenek, akik e mellett a megoldás mellett döntöttek, így egy egész nagy embertömeg alakult ki a hely előtt. Rá kellett jönnünk, hogy ez itt egy ilyen bevett szokás lehet, és hogy miből jöttünk rá?
Hát ebből: 

Ezt álltuk körbe, és amikor készítettem ezt a képet, Rasmus megkérdezte, hogy erről blogolni fogok majd? Na innen jött a blogbejegyzés címe. Érdekes módon 5 ilyen betoncucc volt körülöttünk, de valahogy mindenki ebbe az egybe akarta beletenni a szemetét; álltunk körben, és egy random dán lány jött vagy 5 dobozzal, hogy még azt ennek a tetejére azért ráteszi. De mondom van még ám 5 másik… De azért csak rátette, igaz vagy 3x verte le a felét… Aztán mondtam, hogy mielőtt átmentünk a boltba kellett volna észrevennünk ezt a doboztemetőt, és a visszavitt dobozok árából vehettük volna meg a söröket. Na majd legközelebb. Amúgy felmerült a boltban, hogy legközelebb bolt túrát fogunk tolni, elindulunk a városközpontból a Bilka felé, amely viszonylag messze van a város északi felén, és útközben minden boltba betérünk egy italra.

Na végül elkezdődött a kocsmatúra, mi magyarok túlestünk a kötelező „ó te is magyar vagy?” körökön, és mehetett a móka. Egy helyen kb. fél órát voltunk, és összesen asszem 12 kocsmában/ szórakozóhelyen jártunk. A probléma az volt, hogy a legtöbb helyen nagyon kevés volt az időnk, és én konstans úgy éreztem, hogy a poharaim kiapadhatatlanok, csak ittam és ittam, de sosem fogyott el. Ez ott tetőzött, ahol az random kék színű energiaital vodka kombót osztogattak, amiből nekem mindig 2 pohárnyi volt a kezemben, és ahogy fogyott, mindig jött valaki, és feltöltötte. :D A végére már a sok hideg vodkanarancstól meg vodkaszódasziruptól fájt a torkom, mert gyorsan kellett meginni, hiszen már mentünk is a következő helyre. Amúgy voltunk egy-két tetszetős bulihelyen, sajnos ami a legjobban tetszett nyilván az Esbjerg elithelye, csak a belépő 100 korona felett van, és akkor még nem ittál. Ugye most mi ingyen mentünk mindenhova, de szerintem van olyan hely, ahova nem fogok eljutni mégegyszer… 

Két fontos tanulságot sikerült levonnom az estéből:


Ez a szám itt Dániában is népszerű! Két szórakozóhelyen is sikerült rá bulizni, és én NAGYON megörültem, amikor meghallottam. Kicsit hülyének is néztek (bezzeg ez Svédországban nem fordult elő), de hát ez a szám hajrázást kíván, így én ráztam! Jó kis svéd nosztalgia!

A másik, hogy a dán lányok a kocsmatúrára is puccba vágva érkeztek, de hát ők is emberből vannak, úgyhogy többségük nem bírta végig az estét magassarkúban, így cipőt váltott. Ez nem megszokott nálunk sem, én is híve vagyok a kényelemnek. No de ők mit vettek fel? Sportcipőt! A kis koktélruhájukhoz! De nem is akármilyet! Sokan konkrétan színes futócipőben tolták, volt aki alapból így érkezett… Értem én, hogy kényelmes, de akkor vegyen fel hozzá egy farmert, ne egy kisestélyit! Divatgyilkosság! Dávid szabályosan rosszul volt a látványtól. :D

Aztán voltunk egy kocsmában, aminek nem emlékszem a nevére, de a kocsma témája a síelés volt, bent mindenhová sílécek voltak felaggatva, és a kocsma előtt konkrétan hó volt, úgyhogy az este folyamán még hógolyózni is volt alkalmunk. Amúgy 10-15 fok van itt jelenleg, szóval eléggé meglepő látvány fogadott minket ezzel: 


Egyébként a hét nagy része tanulással telt, készültem a nagy debütálásra, azaz a hétfői első prezentációmra a populáris zene gazdaságából 20-25 percben. Én leszek az első 2-től, úgyhogy majd gondoljatok rám!

A legközelebbi viszont látásra!


----------------------------------------------------


So finally I had a little time to sit down and write something. I am quite busy lately, school stuff, sport, volunteering, social life, and it is sometimes quite chaotic, but hopefully from the 12th of October, I will have some time to relax.

I don’t even know where to start. Maybe with the job I got, my second non-paid job here in Denmark after the voluntary bartending in Beach Bar. It would be just great, if someone just paid for my precious workforce from now on! So I became a Sport2Go ambassador for SDU. What the hell am I talking about, you ask. Let me explain in a few sentence. So there is this Sport2Go programme for students which started in several Danish municipalities just a little earlier this year. Esbjerg is one of the participants, and it is really a good deal for those, who want to do some sports on a hobby level. You pay 300 DKK for 3 months, and you can attend more than 20 different kind of sport trainings, and even wellness if you want, whenever you want! I for example play volleyball on Tuesdays, go skating on Thursdays and go to Fitnessworld occasionally. This program started with high schools, but they want to widen the target group, and offer it for university students as well. I offered them I can help with that, so they chose me to become the ambassador at SDU, and spread the word. So anyone, who is interested, connect me or go to the website http://sport2go.dk/forside.aspx where you can find information in English as well! This is a good deal! ;)

By the way, I went to my first skating training last week, and I had my own personal trainer that day, as there were two trainers on the ice, and the other one dealt with the Danish kids. So we started with the basics, as I forgot a lot, plus he wanted to know how much I know. Then this week the other trainer was not there, so we were together with the others thus I had to do the same things as they do. But they are figure skaters, and I was a synchronized skater, which is quite different, for example we don’t jump! So this week I had to start learning how to jump. I was always scared of jumping, because one time I tried, I had a huge fall. So after a couple of attempts the trainer realized, we better switch to steps and spins. Best idea ever coach! If anyone is interested, and doesn’t know, what synchronized skating is, here is a video:

One would say: Basically synchronized swimming on ice.

On Friday we finally had a party! There was a huge annual festival in the main campus in Odense, which we didn’t attend, because we had a Pubcrawl in Esbjerg for all the new students at all the universities here. We would never miss such a thing, especially because it was for free, and we got free drinks at every pub.

The first stop was a place called Tobakken, which is a huge place, so all the people could fit in. We separated to 10 groups, and from there continued our crawl in those groups, 2 or 3 groups going to the same place at the same time. Unfortunately all the SDU master students were in group 10 except us, Sport and Event Management students, we were in group 3 with random Business Academy bachelor students. We were not happy about that, why couldn’t we just be with our people? But it was impossible to change. 

It turned out in Tobakken we don’t get free drinks, but they said we can buy them on student friendly prices. Someone was lying as one beer was 50 DKK, which is insane, so we decided to go to Rema 1000, the shop right across the street, and bought some canned beers over there and drank them just in front of the partyplace. A lot of other students did the same there were quite a mass of beer cans lying around, especially in those concrete circles which you can see a photo of in the Hungarian section. When I took the photo Rasmus asked me if I was going to blog about it. So I quote him in the title of this blog post! Thank you Rasmus once again!

So we were in group 3 in which we had 6 other Hungarians. It was a huge recognition for them when they realized I am Hungarian too! Fuck, I could hide for so long but not anymore! We started the actual pubcrawl just before 8, we went to 12 different pubs and spent approximately 30 minutes everywhere. We got one free drink at every place, somewhere more, because we were lucky or vigilant. Most places offered a long drink with vodka but we drank cider and tequila sunrise as well, so pretty big diversity one can say. My problem was that we were in a rush all the time had to drink fast, but somehow I always felt that my glass is never getting empty, I just drank and drank and still had liquor in my glass. Especially at one place where we get those blue energy drink mixtures, and I was dancing with two glasses in my hand all the time drinking constantly, but someone always pured some more in my glasses so they were almost always full. At the end I had a sour throat, because all the drinks were just fucking cold, and I had to drink fast. After the pubcrawl we were dancing a bit in A bar with David, but somehow almost all the people we know got lost, or just simply went home, so we decided to leave also around 4.

Two observations from that night:

Alina Devecerski's Flytta På Dej is popular in Denmark as well. I heard it twice and I had to shake my hair for it for old Swedish time’s sake! I went totally crazy and people where like WHAT? Because they didn’t know the song. So let me introduce you the best Swedish song ever! (video in the Hungarian section)

The second observation is about Danish girls dressing. So they dressed up as fuck, wearing cocktail dresses, fancy make up and hair, and then wearing sports shoes with it. Let me ask you a question? WHY? It looks ridiculous! If you want to be comfortable just wear Jeans with those sports shoes. And not like Converse shoes but those colourful running shoes! It is a fashion disaster! 

By the way, I spent most of my week in the library working on my debut! I’m going to have a presentation on Monday about the Economics of Popular Music! I’m going to be the first from our class so there is quite a lot pressure, so please cross your fingers for me from 2 PM tomorrow! Thanks!

See you!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése