2013. november 20., szerda

Nincs ihlet/ Uninspired




For English please scroll down!

Csak tologatom és tologatom a blogírást, de nem jön az ihlet. Egyfajta alkotói válságban vagyok. Na nem mintha nem történne semmi, csak úgy érzem nem tudok írni semmi olyanról, ami érdekes lenne az olvasóim számára. Hiszen ki lenne kíváncsi arra, hogy mit csinálok a mindennapjaimban? Remélem észrevettétek, hogy eddig is beleszőttem mindig valami érdekeset, fun factet, elgondolkodtatót az irományaimba, hogy ne csak arról szóljon, hogy reggel felkeltem, ettem, fogat mostam, elmentem iskolába, hazajöttem, ettem, lefeküdtem. :D 

Na de mára már lett egy-két ötletem, hogy mi is legyen a téma. Igaz már tegnap elkezdtem megírni ezt a bejegyzést, el is jutottam az első mondatig, de aztán éhes lettem, elkezdtem mást csinálni, és elment az idő. Tudjátok hogy megy ez… Aztán ma óra előtt épp egy Power Point bemutatón szorgoskodtam, amihez használtam a jegyzeteimet, amikor is Rasmus bukkant fel, és mi volt az első kérdése. A blogodat írod? Nyilván, jegyzetekből! Szóval ki kellett ábrándítsam Rasmust, de itt a kárpótlás!

De mivel is kezdjem? Talán időrendben haladok, habár úgyis lesz benne némi ugrálás. (És ezt nem csak időben, de szó szerint is értem ;) ) Múlt szerdán volt ismét a Sport2Go nagykövetekkel találkozónk, ahol megbeszéltük az elmúlt időszak tapasztalatait, további ötleteket vetettünk fel és hasonlók. Még múlt alkalommal én javasoltam, hogyha van a városban ilyen lehetőség, akkor az ugrókötelezést is adjuk a programhoz. És múlt héten kaptam az infót, hogy mostantól lehet menni ugrókötelezni is. Így ma el is mentem az első edzésre. Nem tudtam mit várjak, de volt egy sejtésem, hogy nem lehet olyan nagy szám a dolog, főleg az otthoni viszonyokhoz képest. Az ugrókötelezés ugyanis a szinkronkorcsolyával ellentétben az a sport, amiben mi magyarok jók vagyunk nemzetközi viszonylatban is (funfact azoknak, akik azt sem tudták, hogy ez egy sport aminek van versenyrendszere meg szervezetei meg minden…). Szóval rám tört a nosztalgia, és visszatekintettem a hat éves ugróköteles pályafutásomra, amely nem mondható kifejezetten sikeresnek, és elmentem az edzésre. Megérzéseim beigazolódtak, az edzést két középiskolás lány tartotta, az egyikük saját bevallása szerint 9 éve ugrókötelezik, de tudtam neki olyat mutatni amit ő nem tud, pedig 8 éve nem ugráltam egy szalagavatós bemutatót kivéve. A sport további népszerűségét mutatja, hogy 2-en bukkantunk fel az edzésen, rajtam kívül még egy SDU-s lány. Így az edzők és edzettek aránya 1-1 volt. Azt mondták a lányok, hogy dán viszonylatban nagyon jó vagyok. Jessz! Indulnom kéne a dán bajnokságon, hátha végre lenne egy kis sikerélményem. Szóval ennyit a dán-magyar különbségekről ezen a téren.

Aztán múlt szerdán este palacsinta-klasszikusan rossz horror-thriller filmnézős estét tartottunk Dáviddal. Készítettünk (vagyis inkább én készítettem) mindenféle ízű palacsintát, és megnéztük ezt a csodálatos filmet: http://www.imdb.com/title/tt1905040/ Igazából egyáltalán nem volt félelmetes, csak vártunk és vártunk, hogy mikor történik már valami, de azért a vége egy kicsit mindfuck, szóval ha nagyon unatkozik az ember, akkor azért nézhető. A film után megnéztünk egy Russel Peters stand-up filmet, na az vicces volt, csak ajánlani tudom az ürgét!

Na jó azért Dávid is segített, csinált pudingot:
 
Aztán csütörtökön megvolt az első Project Management óránk, amire már el kellett volna olvasni vagy 200 oldalt, és a tanár feltöltött vagy 100 dokumentumot segédanyagként Blackboardra. Hát eléggé agyhalál volt a három órás előadás, nem mondom, hogy sikerült figyelnem. Kicsit nagy az elvárás azt hiszem, és rengeteg meló lesz ezzel, több csoportfeladat, prezentáció, szimuláció, és a végén egy 72 órás esettanulmány megoldás csoportokban. Azaz kapunk egy esettanulmányt egyik nap délben, amelyet fel kell dolgoznunk 3-4 fős csapatokban 3 nap alatt, és 72 óra múlva délben legkésőbb le kell adnunk. Ez lesz a vizsga. Hát nagyon kíváncsi leszek. Nem várom az már biztos. De a másik tárgyunk, amit jelenleg tanulunk, a Sport Governance nekem eddig nagyon tetszik, végre olyan téma, ami nagyon érdekel, és már tudok is egy s mást a dologról, így nem ülök kukán az órán, de még akár hozzá is tudok szólni. Ennek a végén pedig egy 24 órás egyéni vizsga lesz, tehát 24 óra alatt kell megírni egy max. 4000 szavas beadandót valamiről. Állítólag elég kemény egy ilyen vizsga, alszik az ember vagy 2 órát közben. Hát ez nem hangzik csábítóan, én mormota vagyok, kell a napi 8-9 óra. :D

Pénteken kigyúrtuk magunkat Lisával, kipróbáltuk a Stram op training-et. Az edzés során használtunk talán mindent, ami a teremben megtalálható volt, Step pad-ot, súlyzókat, törlőrongyokat!, 4/7 kilós rudakat és a kettle bellt. Vagyis ez utóbbit végül nem, de ezt is elő kellett készítenünk. Aztán erősítettünk mindenféle izmokat. Nagyon jó volt, és nem is éreztem, hogy mennyire fárasztó volt, ez csak vasárnap zumbán derült ki számomra, amikor a második szám után már haza akartam jönni. :D 

Szombaton ismét kézilabda meccsen jártunk, és sosem fogjátok kitalálni hogy alakult a meccs eredménye. Bizony! Ismét nagyjából végig vezettünk, nem sokkal, de 1-2 ponttal, míg nem a végén 2 ponttal kikaptunk. Ez már kezd unalmassá válni... De legalább nyertem egy sört. Belépéskor mindenki kapott egy sorsjegyet, amit ha lekapartál és három sörösüveget találtál, akkor kaptál egy sört. Szerintem életemben először nyertem valamit! 


A nyerő sorsjegy


Szóval ez a sörömön keresztül a meccs (vagyis ez épp a szünetben készült, de lényegtelen)
A meccs után Lisával „csajos estét” tartottunk, ami tényleg eléggé csajosra sikeredett. Volt itt körömlakkozás, pletykálás, csajos film nézés és sleepover. Szerintem ilyet utoljára… nem még soha nem csináltam. Vagy max. általánosban. :D

És végül hétfőn jelentkeztünk az első dán vizsgánkra. December negyedikén kiderül, hogy mennyire tudunk dánul. Szóbeli vizsga lesz, ahol tudni kell beszélni a családunkról, egy átlagos napunkról meg a 2 könyvről, amit el kellett olvasnunk (vagyis inkább rövid történetek) illetve egy cikkről. És tudni kell válaszolni kérdésekre velük kapcsolatban. Ha átmegyünk, akkor mehetünk a következő szintre, ahol állítólag már heti 6 óránk lesz. Kinek van erre ideje? Mintha más dolgunk nem lenne, csak dánt tanulni. Elég volt nekem ez a heti 3 óra meg az online feladatok. Bőven. 

Még egy utolsó fontos információ: egy hónap múlva, azaz december 20-án megyek haza! Akit érint mindenki készítse fel magát, mert senki nem lesz békén hagyva! :P

Köszönöm a megtisztelő figyelmeteket, ennyi voltam mára!
Slut.

--------------------------------------------------------------------------

This time I try to fulfil everyone’s needs with writing in English again after being too lazy for that last week. That’s right Marta I’m referring to you, and to Rasmus as always. So after a couple of days of struggling because I had no idea what to write about I finally decided to write a new post, and I guess now I have enough things to write about to fill one proper post with it. I didn’t want to write a boring post about my everyday life, because who cares what I usually do during the days, especially if it contains studying. Rasmus wanted to save the situation and suggested I do something I can write about. My only idea was to run around campus naked, but I am not that crazy. But this reminded Anni and Rasmus about a hilarious movie which I haven’t seen, and they started to talk about it, so I went back to my boring presentation. So what was that movie again?

So what should I start with? Maybe I should go chronologically. Well I will jump in time anyways. (And not just in time as you will see…:P) So last week we had our second meeting with the Sport2Go ambassadors where we discussed our experiences and came up with new ideas. Last time I suggested to put rope skipping in the programme, and they did! Hurray! So this week I went to my first rope skipping training here in Esbjerg. I didn’t expect too much. I was rope skipping in Hungary where it is quite popular and they are good I have to say. I gave up training when I was 15 because I was not good enough compared to them. But here in Denmark I am damn good! :D Even after 8 years of not training at all I managed to perform most of the tricks they showed me and even performed something they can’t. (Maybe I should train them…) But it was fun and felt good to do it again and I realized that the things I knew 8 years ago I still know! I guess it is like cycling, you can’t forget how to do it. Here is a little video about rope skipping for those who can’t imagine how awesome this is:


This is also an image video of my hometown, and my previous team. I was not that good, that’s why I finished. And also I got invited to the athletics team. That didn’t work out that well either though. :D

Wednesday afternoon we had a pancake- bad horror-thriller movie night with David. I made pancakes, he brought the movie. We somehow have the tradition to watch these bad horror movies, and this time we choose Devils Pass. It was kinda boring, and not scary at all, although the end was a little mindfuck, I didn’t expect that coming. Afterwards we watched Russel Peters stand-up comedy which is awesome, you should check him out if you don’t know him yet!

On Thursday we had our first Project Management class for which we already had to read like 200 pages. Of course no one did that. It was really boring sitting three hours in the auditorium. This class is really demanding with group exercises, simulations, presentations and at the end of the course we are going to have a 72 hour take home group exam. Which means, we get a case study with which we have to work in groups at twelve a clock one day, and 3 days later we have to send in the assignment we wrote about it. Sounds like pure fun! Our other class this quarter is Sport Governance which I like a lot so far. Maybe it’s because I’m interested in the topic, or because I already know things about it. At the end we are going to have a 24 hour individual take home exam for this one as well. I heard these exams are exhausting, I’ll have only like 2 hours to sleep. I don’t like the thought of that as I need my 8-9 hours a day sleeps! 

On Friday we went to Stram op training with Lisa, which is basically muscle training with different kinds of equipment. We used weights, heavy sticks (I am sure they have a proper name, but I have no idea what that might be), cleaning cloths!, kettle bells and step pad. It was a proper training, I liked it, and I’m going to attend more classes later when I have time. But this week I have no time with rope skipping and pole dancing coming in, also I got invited to an extra skating training, where I can try solo dance. Basically ice dancing without a pair. So much sport possibilities here, not like at home where you either go running, to a fitness centre or be a professional. By the way for those who are here in Esbjerg and want to utilize these awesome opportunities, from December there is a new Sport2Go period coming up which means you should sign up, and attend all the trainings you want! http://esbjerg.sport2go.dk/forside.aspx

On Saturday we went to the guys handball match again and guess how it turned out? We lead by 1-2 points for the whole game but we lost with 2 points at the end. I don’t understand why it is happening all the time!? At least I won a beer with a lottery ticket I got at the entrance! Unbelievable with my luck, but it happened. Maybe my luck finally turned! After the match we had a girls night with Lisa at my place. Manicure, gossiping, girly movie and sleepover. I think the last time I did something like this was in primary school. But living with 1-2-3 other girls together during my bachelors can be almost considered a constant girls night. :D

And finally on Monday we signed up for our first Danish exam. It is going to be on the 4th of December. It is an oral exam, we have to talk about our family, our everyday life, the two books, or more like to short stories we read and an article. I’m a little sceptic about this whole oral part, I don’t think it is a good idea as we all have really bad dialects, but if they insist then let’s do it!

That’s it for today. Bye guys!
Slut.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése