Következő bejegyzésem nem a
dániai életről és tapasztalatokról fog szólni, hanem egy általánosabb dologról,
amelyet itteni beszélgetések és tapasztalatok ihlettek.
Ahogy múlnak a napok, hetek,
néhány emberrel egyre közelebb kerülünk egymáshoz és már nem csak a suliról, a
következő buliról beszélgetünk, hanem akár komolyabb, személyesebb témákról is.
Ez már egy olyan szint szerintem egy kapcsolatban, amikor már megbízol
valakiben és meg tudsz neki nyílni személyesebb dolgokról is, mint például
lányok esetében a pasik, és a velük való tapasztalatok. Ez egy közkedvelt téma
lányok között, mert szeretjük kielemezni a dolgokat, és egy új ember mindig új
nézőpontot képvisel, friss fül, lehet többet tud hozzátenni a dolgokhoz. De
aztán valahogy mindenkivel azonos véleményre jutunk végül az eszmecsere
folyamán, mondjuk lehet ez azért van, mert az ember hajlamos főleg olyan
embereket maga köré gyűjteni akik valamennyire hasonlítanak rá, hasonló
életszemléletet képviselnek, így radikális nézetek ritkábban ütköznek ilyenkor.
Persze felmerülnek azok is, hiszen mindenki ismer olyat, aki másképp csinálja.
Mi ilyenkor próbáljuk az ő helyzetét megérteni, és átgondolni és elfogadható
magyarázatot adni egyes viselkedésformákra, de ugye ez nehéz a nélkül, hogy az
ember behatóan ismerné azt a másikat, és az ő motivációit.
Szóval 3 különböző emberrel
folytatott beszélgetés végén is ugyanarra a megállapításra jutottunk. A
korunkbeli pasik (23-25 évesek) még mindig csak szórakozásra vágynak, miközben
mi ugyanennyi idős lányok már készen állunk egy komolyabb kapcsolatra. A 4
lányból, akik között lezajlottak ezek a beszélgetések, egynek van barátja, a
másik három szingli. De a három közül mindannyian elzárkózunk már a „csak
szórakozunk”, egy éjszakás, rövid életű kalandoktól. Úgy vagyunk vele, hogy
inkább ne legyen semmi, mint egy rövid életű szösszenet, egy kis veled is meg
nem is, akarom is meg nem is, „csak a tested kel” valami. Elég volt a drámából! (We are too old for that shit!)
Nyugalomra és kiegyensúlyozottságra vágyunk! És
nem azt mondom, hogy most aztán férjet és gyereket szeretnénk. Egyáltalán nem!
És ezzel az utóbbi kijelentéssel nem szeretnék senkit sem megsérteni, tudom az
utóbbi időben nagyon sok korombeli, sőt még fiatalabb ismerősöm is férjhez ment
meg gyereket szült, vagy épp terhes. Ezzel nincs semmi gond, ők ezt
választották az ő életük ilyen irányba ment. Mi meg karrieristák vagyunk.
Teperünk a szebb jövő felé meg, hogy ha egyedül maradunk el tudjuk tartani
magunkat. Mert hát az embernek biztonságba kell helyeznie magát minden helyzetre.
Nem lehet arra támaszkodni, amit Oravecz Nóra mond, hogy majd jönni fog, ha
jönnie kell... Aztán lányok ezrei ülnek otthon arra várva, hogy jöjjön.
Tudjátok mit, ez nem így megy! Ez kemény meló! Betörni valakit, hogy
lehorgonyozzon melléd és ott is maradjon. Ez kölcsönös áldozatokat igényel és
kommunikációt. Amit megtanultam, hogy ez az egyik legfontosabb, hogy mond el,
ha valami nem tetszik! Mert a másik nem fogja kitalálni, csak érzi, hogy valami
gáz van. És a legrosszabb akkor megtudni, amikor már késő. Na de eléggé
elkanyarodtam a témától.
Tehát míg mi, 23-25 éves lányok már késznek érezzük magunkat arra, hogy jöjjön a nagy Ő, vagy legalábbis valami komolyabb, addig az ennyi idős srácok élni akarnak. Ne haragudjatok, de mit csináltatok az eltelt 5 évben? Én meg tudom érteni, hogy egy srác ki akarja használni a fiatalságát és az egyetemi éveket arra, hogy jól érezze magát és szórakozzon, de egy idő után ez már unalmassá válik. Én is voltam ott! Én is éltem, szórakoztam, csináltam dolgokat, amiket nem kellett volna, de hozzátartoznak a „tanulási folyamathoz”. De egy idő után beleuntam, mert egy csomó negatívummal is jár. Például valójában a végén mindig egyedül maradsz, nem lesz egy lelki társad vagy valaki, akivel megoszd a bánatod, örömöd, vagy a reggelid. Csak úgy leszel a többiek között, akik lehetnek a barátaid, ivócimboráid vagy csak ismerősök, de soha nem tölthetik be egy társ helyét, legalábbis hosszú távon biztos nem. Miért félnek az ennyi idős emberek az elköteleződéstől? Nem egy életről van szó, legalábbis az elején biztos nem. És az miért jó nekik, hogy elcsábítanak egy részeg lányt, aki lehet, hogy amúgy rá se nézne, Aztán másnap reggel jön a szörnyű felismerés. Mi van az önmegtartóztatással? Más miért képes rá?
A szitu a következő:
Adott egy lány és egy srác.
Buliban találkoznak, beszélgetnek. Fogy az alkohol, a beszélgetés érdekes, jól
érzik magukat. Telik múlik az idő. A lány örül, hogy talált egy normális srácot,
akivel csak úgy el lehet lenni. Azt gondolja, hogy szívesen találkozna a
sráccal máskor is, ha elhívná randizni igent mondana. E helyett a srác mit
kérdez: - Szóval neked saját lakásod van? Akkor felmegyünk hozzád? Erre a lány
mit mond: - Ne haragudj, de én nem egy éjszakás kalandra vágyom. Mire a srác: -
Hát akkor gondolom, mi most itt végeztünk. Majd lelép… 2 órát elvesztegetett az
életéből azért, hogy megfektessen egy lányt. Mondhatjuk, hogy végül is elég
sokat küzdött, megérdemelte volna nem? Ez is egy szempont…
Főleg itt Dániában, már több
forrásból hallottam, hogy a dán srácok híresek erről a szemléletről! Este buli,
megdöntök egy csajt! Így aztán van egy csomó fiatal szülő is. Mert ugye a
felelősségről a buli hevében sokszor megfeledkezik az ember. Na de amikor
kiderül, hogy mi történt, hirtelen fel kell nőni, és fontos döntéseket hozni, amik
az egész további életét befolyásolják. Nem egyszerűbb belenőni ebbe? A felelősségbe?
18-20 évesen még gyerek az ember, tanul, tapasztal, de azt is valamilyen szintű
óvatossággal kell tenni. 23-25 évesen meg már elvárható szerintem, hogy bizonyos
esetekben tényleg felnőttként viselkedjenek. És nem azt mondom, hogy mindenki
egyforma, lehet, hogy van olyan 18-20 éves aki tényleg felnőtt, úgy
gondolkodik, úgy viselkedik. És azt sem mondom, hogy minden gyerekességet el
kell hagyni. Nem! Csak tudni kell, hogy mikor, milyen helyzetben mi illik, mi a
helyes. És nagyon jó lenne, ha a lányokat nem csak egy eszközként kezelnék,
akik azért vannak, hogy őket kiszolgálják. Nekünk is vannak igényeink,
érzéseink (azok meg főleg), elvárásaink, és ezek közé tartozik az is, hogy
emberként kezeljenek minket a másik nem képviselői. De ez fordítva is igaz.
Tudom, nem csak a pasik csinálják ezt. Vannak lányok, akik még kegyetlenebbek.
Szóval emberek! Fogjátok fel, hogy mindenki érző lény, ne bántsuk a másikat! Ne
jöjjünk össze egy lánnyal csak azért, hogy elfelejtsünk egy másikat, majd
menjünk vissza a másikhoz, amikor az mégis minket akar… Ne feküdjünk össze
valakivel, és utána soha többé ne keressük. Kivéve, ha ebben állapodtatok meg
persze… Ne flörtölj másik emberekkel, amikor barátod/barátnőd van. Azért vagy
vele, mert vele akarsz lenni, mert kedveled, szereted, akkor ne csald meg! Add
meg neki a tiszteletet. Ha ekkora a kísértés, akkor szakíts a lánnyal! Ha
összefutsz az exeddel, ne tegyél úgy, mintha nem vennéd észre, főleg amikor
tudod, hogy tudja, hogy észrevetted! És igen, a férfinak kell előre köszönni,
ez bevett szokás… Ne hazudj a másiknak, mert úgyis ki fog derülni, és akkor
csak rosszabb lesz! A buliban a lányok nem azért táncolnak, hogy feltétlenül
odamenj hozzájuk tenni a szépet. Néha csak ki akarják ereszteni a gőzt a
barátaikkal, nem kell mindig odanyomulni! Ne jöjj össze egy sráccal, miközben
van egy lezáratlan ügyed egy másikkal! Folytathatnám a sort a végtelenségig! A
lényeg az, hogy tiszteljük a másikat annyira, hogy fair módon bánunk vele. Nem
használjuk ki, játszunk vele, hazudunk neki, hanem korrekt módon elmondjuk,
hogy mi a szitu! Kommunikáció, mint már mondtam rohadtul fontos! És igen, a
kommunikációnak az is lehet a vége, hogy közösen megegyeztek egy egyéjszakás
dologban, vagy akár többen. Létezik és működik is a „friends with benefits”
dolog, csak jól kell megválasztani a társat. És mindkettőtöknek benne kell
lennie, különben nem ér az egész semmit.
Na jó, most hogy kipanaszkodtam,
filozofáltam magam, búcsúzom. Várom a hozzászólásokat a témához, ki hogyan látja
a dolgokat. Kinek milyen tapasztalatai vannak?
Üdv!
A jéghercegnő
